A titokzatos Tátika

Történelmi omladékok között a Balaton-felvidéken

Mi, magyarok büszkék vagyunk a Balatonra - a táj és az épített környezet miatt egyaránt (általában) joggal. Vize, szépséges környezete, fürdővároskáinak "nyugatias" eleganciája valóban megkapó - legalábbis első látásra. Nagy a turistaforgalom, a külföldiek is előszeretettel költekeznek itt, megtalálva a számtalan szórakozási lehetőséget. De mi van a háttérben, a puccos díszletek mögött? A kedvező, mondhatni kiváló adottságokon kívül semmi. Aki hátizsákkal, vonattal és busszal megközelítve a helyszíneket a kirándulás hagyományosabb formáját választja - nem a kényelmes autós életet -, annak számos kiábrándító tapasztalatban lehet része. A helyközi járatok ritkák, egy-egy helyre többszöri átszállással lehet csak eljutni, összességében hosszú órákat utazva oda, ahová ideálisan negyedannyi idő alatt el lehetne érkezni. A települések közelében lévő hegyvidék "kedvelt célpontjai" gazdátlanok, szemetesek, "lelakottak", érintetlenebb tájain pedig többször is meggondolja az ember, hogy a kifakult-vedlett, meglehetősen logikátlanul elhelyezett turistajelzéseknek higgyen-e, vagy sem. Járt utat járatlanért ne adj fel! Na ja, könnyű ezt mondani... Mindenesetre azért térképet érdemes magunkkal vinni... a kaptatón jó lesz legyezésre.

Út a hegyre

Időbe telik, míg a Keszthelyen kiböjtölt buszról lekászálódva a természet szépsége feloldja az utazás miatti, alig leplezhető feszültséget, melyet csak a helybéliek segítőkészsége enyhített némileg. Nem messze, az erdős hegysor egyik hangsúlyos, kiugró sziklás ormán Rezi várának omladéka dacol az idővel. De a cél most egy másik történelmi hely. Zalaszántón, szép gótikus templomán és a faluszéli Szent Vendel-szobron túl, a Hideg-kútnál (ahol a középkorban még falu volt) indul az út évszázados tölgyek és bükkök között Tátika várához. A medvehagyma jellegzetes illata lengi be az eleven, neszezéssel teli erdőt. A széles ösvény fokozatosan emelkedik, a fák lombjai zöldesre színezik az út mentén egyre sűrűbben előforduló szürke sziklákat, melyek fölött ott sejlik a várhegy meredek tömbje. Az ösvény kanyarogva vezet mind följebb. Csak az utolsó pillanatban, a csúcs közelében bukkannak elő a fák közül az ostromtól, széltől, fagytól és hőségtől megkínzott falak, melyeket az utóbbi időkben jótékony kezek ápolni kezdtek. Már csak a hajdani belső vár egy részlete áll, két beomlott, boltozatos helyiséggel, valamint kisebb, törmelékektől, földtől félig betakart romok. Káprázatos innen a kilátás Rezi és a Balaton felé. Zalaszántó felett fehérlik a Béke-sztupa "karácsonyfacsúcsa". Különleges jelentősége, hogy ebben a távol-keleti stílusú, harminc méter magas, toronyszerű szentélyben őrzik Európa egyetlen Buddha-ereklyéjét.

...egyre sűrűbben előforduló szürke sziklák...

Legenda és valóság határán

Eötvös Károly (1842-1916) - aki barátaival Kisfaludy Sándor verses regéjének helyszínét felkeresve kirándult el a várhoz - így ír élményeiről Balatoni utazás című könyvében: "Apostol Józsinál ott volt a költemény. A jurátus ifjak újra elolvasták. Ifjú lelkük lángolásával nem is tehettek egyebet. - Fölkeressük fiúk, a Rozália-kápolnát, a meredek szirtet, a remetebarlangot, a szirtnek alját, ahol a két orgyilkos kilehelte bűnös lelkét. Fölkeressük még azt a helyet is, ahol az erdei farkas a halálfejet vitte, s szájából kiejtette. ...az út éppen ama mesebeli szirt közelében fut el, ahonnan a gonosz mostoha a mélybe zuhant. A kápolnának én nyomát sem találtam, de a jurátusok szentül hitték, hogy helyét, ahol feküdt, megtalálták. A remetebarlang is alig barlang. A nagy költő is inkább boltnak, boltozatnak nevezi. Egy kis elképzelés segítségével ezt is meg lehet találni."

A XIX. század elején még így "festettek" a romok
egy egykori rézkarcon

Tátika (Tádika) várát a XIII. század közepén építette a Tátika nemzetség, később egy időre a veszprémi püspökség birtoka lett. Nagy Lajos király Lackfi Istvánéknak adományozta, Rezivel együtt. Zsigmond király 1437-ben a Pethő családnak juttatta, akik három évszázadon keresztül birtokolták. Ők a törökök várható ostromára is igyekeztek felkészíteni az épületet. (Közben a keszthelyi ferencesek itt helyezték biztonságba értékeiket, amelyeket Kecsethy Márton - fegyvereseinek támogatásával - elrabolt.) A várat 1589-ig tudták tartani a mieink, akkor az oszmán sereg elfoglalta és felgyújtotta. A Pethő család kihalását követően 1741-től Festetich-birtok lett e terület, a folyamatosan pusztuló rommal együtt.

A régi rege

Miről szól a vár versben is megörökített legendája, melynek helyszíni nyomait már sokan keresték izgatottan? Röviden ekképpen: Szánthó Gáspár árván maradt lánya, Magda menyasszonya volt a szomszédos vár urának, Rezy Sándornak, aki - miután a török ellen csatába indult - hűtlen lett szerelméhez. Persze aztán bántotta is őt a lelkiismeret, így hazatérve felbontotta jegyességét mátkájával, és elvonult az erdőbe remetének. Magda mostohája, Judit asszony - aki újra férjhez akart menni - cseh szolgájával szövetkezve elhatározta, megöli nevelt lányát, mert féltékeny lett Magda szépségére, neki pedig nem akadt kérője. Az volt a tervük, hogy karácsony esti imádkozásra hívják Magdát a hegy sziklás oldalán álló Rozália-kápolnához - ahol egykor a kislány nevelője, a remete Lázár élt, akit a gonosz Judit orvul legyilkolt -, hogy onnan a mélybe taszítsák. Magda megölését az erdőlakó Rezy Sándor akadályozta meg, akinek tudomására jutott az özvegy célja. A másvilágra küldi az ördögi szövetségeseket, akiknek holttestét a farkasok hordják szét. A szerelmesek aztán mégsem lesznek egymáséi: Sándor Rómába zarándokol bűnbocsánatért, Magda pedig beáll a veszprémvölgyi apácák közé.

"Már csak a hajdani belső vár egy részlete áll,
két beomlott, boltozatos helyiséggel"

A "vércse lakta" várból ma már szinte semmi sem látszik az országútról. Helyenként még nyolc-tíz méter magasan álló falait alaposan körbenőtte az erdő. Érdemes felmenni ide, és a fák hűvösében némi képzelőerővel kutatni a legendát, úgy, ahogy ezt évszázadok óta teszik az Isten alkotta természet, a történelem és az irodalom önkéntes rabjai.

Szöveg és fotó: Pallos Tamás