2004. február V. évf. 2. szám
 vissza
a főoldalra  |
|
Háromszáz tonnányi titok a kriptában A "megbízhatatlan nyugatosok" nyomában Spitál am Pyhrn egyike a sok száz osztrák alpesi településnek. Rendezett, vendégszerető, csendes. Sípályák tövében, közel a Linzet Graz-cal összekötő A9-es autópályához, hazánktól kereken ötszáz kilométerre várja a pihenni, kikapcsolódni vágyó látogatókat. Ha többet nem tudunk róla, akkor is vonzó úti cél, de sokban nem különbözik a környék és az ország hasonló adottságú helyeitől. Mitől különleges mégis? Attól, hogy kicsiny vasútállomására 1945. január végén befutott két szerelvény. Külsőre olyanok voltak, mint a többi, háborús időkben elhasználódott kocsisor, ám sok-sok ládányi, súlyos rakománya hatalmas értéket rejtett. Igazi aranyvonatok voltak ugyanis. A Magyar Nemzeti Bank teljes, harminctonnányi arany- és valutakészlete, valamint a bank trezorjában őrzött felbecsülhetetlen értékű Mátyás-corvinák és a méretetalon platinarúdjai - ezeket menekítették ide a tisztviselők az ostromlott Budapestről. A szállítmány kíséretében kétszázharminc banktisztviselő és családtagjaik, összesen csaknem hétszáz fő szállt le a vonatról, nem is sejtve, hogy e kis osztrák falu közel másfél évig otthonuk lesz. 
A bank dolgozói a legnagyobb titokban vitték a nemzeti vagyon e legértékesebb részét először Veszprémbe, majd Fertődobozra, s végül e kedves hegyi település csodálatosan szép ispotályos templomának tágas és száraz kriptájába. E bátor és igazán hazafias cselekedetükkel a magyar bankosok megmentették a magyar aranyat a szovjet és a német eltulajdonítástól. A ládák tartalmáról a helybeliek mit sem tudtak, bár azt nyilván sejtették, hogy valami fontos dolog lehet bennük, hiszen éjjel-nappal őrizték a kriptabejáratot a bankosokkal érkezett csendőrosztag tagjai. A templom melletti kolostorépület emeleti helyiségeiben rendezték be a bank irodáit, és a falu fogadóiban és parasztházaiban találtak vendégszerető házigazdákra a magyar családok. Vagyis másfél éven át Spital volt a magyarság "pénzügyi központja", a jegybank székhelye.
A helybeliek és a népes magyar kolónia között szívélyes viszony alakult ki. Az idősebbek máig emlékeznek a szép magyar misékre - tudtam meg a település jelenlegi plébánosától -, melyeken a banki tisztviselők kamarazenekara Haydn- és Händel-misét játszott... Néhány csendőr és fiatalabb tisztviselő ide is nősült. A háború utolsó hónapjait így vészelte át az MNB és a magyar valutatartalék, amely a háború után az amerikai és a magyar kormány közötti hosszas tárgyalások eredményeként épségben és hiánytalanul hazatérhetett 1946 nyarán, és ez lett az új magyar pénz, a máig használatos forint aranyfedezete.
A kripta lejáratánál német és magyar nyelvű emléktábla örökíti meg az eseményeket. A háborúban idesodródott, magyarul ma is kiválóan beszélő, baranyai sváb születésű Stefan Müller szerint a spitaliak közel hatvan év távlatában ma is szeretettel gondolnak egykori vendégeikre, s a magyar és az osztrák családok ma is leveleznek, látogatják egymást.
Ezekről a banktisztviselőkről mondta Járai Zsigmond, az MNB jelenlegi elnöke, aki 2003 májusában maga is ellátogatott Spitálba: "Ez a kis magyar kolónia a helybelieknek és nekünk, mai utódaiknak is példát mutatott hűségből, tisztességből." E megnyilatkozásra az egykori bankosok és gyermekeik oly sokáig vártak, hiszen a magyar nemzeti kincset sértetlenül megőrző és hazajuttató tisztviselők többségének 1946-ban itthon elbocsátás, kényszernyugdíjazás, nélkülözés lett osztályrésze. Hiszen "megbízhatatlan nyugatosok", azaz a "nép ellenségei" voltak. Pedig - mint Járai mondta - erkölcsi elismerés jár nekik a magyar nemzeti értékek szolgálatáért. Szerdahelyi Csongor |
|
|
Nyomtatóbarát változat
Cikk küldése
|
