Utazás - és a pösze kapus testvér

Híd Altötting és Eszergom között

Bajorország szíve - így nevezik Altöttinget, az Inn folyó partján fekvő kisvárost. A Kappelplatz, a központi tér az év minden szakában szinte zsúfolásig tele emberekkel. Itt található a kicsiny kápolna, amelynek kegyképe alatt imádkoznak az emberek - ősidők óta.

Konrád testvér

Mi, magyarok, előbb kissé összehúzzuk magunkat. A Karolingok idején már birodalmi székhelyen, elsősorban Nagy Károly császár dédunokájának uralkodói központjában a magyar látogatót a kapucinus szerzetes - aki afelől érdeklődik, miféle szél sodorta oda a magamfajta embert - mosolyogva emlékezteti a történelmi régmúltra: a kápolnában a keresztelőkutat feltétlenül nézzem meg. 907-ben ugyanis a "magyarok vihara" után (így mondják) egyedül ez maradt meg, minden más, a kolostor, a bazilika is elpusztult. Hát igen, a történelem - jut eszembe - talán csak nézőpont kérdése... Amit mi kalandozásnak vélünk-mondunk, az ott vészt, fenyegetettséget, pusztulást jelentett. De mintha jelképet kellene látnunk abban, mondom az ősz szakállas szerzetesnek, a magam bádeni (és osztrák) származású német, ám tudatomban magyarrá lett voltommal, mintegy korokon átívelő védekezésül, hogy a keresztelőmedence maradt meg: a kereszténységhez tartozás e legfontosabb "kelléke". Mire a páter megértően bólogat, s az írókat, művészeket idézni szerető kapucinusok egyszerű módján Rainer Marie Rilkét, a magam által - költészete okán - fecskeszárnyúnak nevezett poétát idézi: "Isten szétáradóbban hatalmasabb minden képnél, amelyet ember róla csak alkotni képes."

Joachim testvér

1489-ben a román stílusban magasba emelkedő altöttingi bazilika szomszédságában két csodás gyógyulás híre terjedt el szerte a vidéken. S megindult a zarándokok sokasága a még 1330 körül a Felső-Rajna-vidékről vagy Burgundiából ide került, hársfából kifaragott Mária-képhez. Ez a "kegyeleti roham" napjainkig tart, s a kicsiny kápolnát szoknyaként körülvevő külső kerengőben megcsodálhatjuk a sok évszázados hálatábláktól kezdve napjainkig a feliratos, máskor festményekkel díszített vallomásokat.

Azután föltekintek a tér oldalát lezáró kéttornyú templomra: amikor mi már Mohácsra készültünk - lélekben csak: hitünk-akaratunk elgyöngülésével? -, a gótikus, német földön szokásos vaskos toronytestekkel akkor épült - 1499 és 1511 között - a ma is látható katedrális.

S miközben - a följegyzések szerint - az egyszerűnek nevezett nép kedvelt zarándokhelye maradt Altötting, a nagypolitika is élte a maga (sokszor kegyetlen) életét a második világháború kezdetén hatezer lelket számláló kisvárosban, amelyen azonban átvilágított mindig a szűnni nem akaró Mária-kultusz.

Hatalmas templom emelkedik - neobarokk stílusban - kissé távolabb, de mégis a tér másik oldalának lezárásaként. 1912. október 13-án szentelték föl, majd egy évvel később X. Piusz emelte pápai bazilika rangjára.

A kapucinus templom és a kegykápolna

Azután sokat időzöm az egyszerű kis templomban, néhány méterrel balra az iménti nagy-dicsérő bazilikától. A zarándokok követelésére - mondja immár egy ifjú szerzetes - a harmincéves háború után ferenceseket telepítettek le Altöttingben, akik kolostort építettek, és Szent Anna, Szűz Mária édesanyja tiszteletére templomot.

Azután elérkezett a szekularizáció ideje, s a ferenceseket a felvilágosodás szelleme 1802-ben elűzte, amikor nálunk I. Ferenc éppen visszaállította a II. József által betiltott szerzetesrendeket. (A jezsuiták története az 1773-as pápai döntéssel, Nagy Frigyes és Nagy Katalin jezsuita rendet megőrző szándékával külön történetet jelent, s ez azért jut csak eszembe, mert az altöttingi tér túlsó felén az egykori jezsuita templom magasodik, eredeti barokkba öltözve), ott mintha késett volna ebből a szempontból az idő.

A ferenceseket nem sokkal később ugyancsak ferencesek, a kapucinus ág követte. És I. Lajos bajor király idején fellendült az életük. Így mondják az útikönyvek, s bizonyára igazuk van; én mégis inkább Esztergomot és Altöttinget lélekcsokorrá kötöm, az itteni - s ma egész Németországban tiszteletnek örvendő - Szent Konrád és az esztergomi ferences kolostor leginkább csak általunk, egykori diákok által ismert Joachim testvére okán.

1849-ben lépett be a harmincegy éves Johann Birndorfer a kapucinusok közé, s 1894-es haláláig szolgálta szóval, kenyérrel, szállással kapusként a zarándokokat. 1930-ban boldoggá avatták, négy évvel később XI. Piusz a szentek sorába emelte.

Én tudom, ki volt Konrád testvér: Joachim testvér; vagy azt tudom inkább, hogy Joachim testvér maga volt Konrád testvér. A kissé pöszén beszélő kapus és sekrestyés a (diáknyelvünkön) Tem. Pelb. Fer. Gimn-ben, az esztergomi, Temesvári Pelbárt nevét viselő ferences gimnáziumban. Joachim testvért valószínűleg soha nem avatják boldoggá és szentté, az együgyű barátot, ahogyan a gimnazisták életdús harsányságával tekintettünk rá. Az idő azonban növeli a tudást bennem: ő nem volt más, mint a mindenkinek jó szóval segítő türelmes szeretet.

Talán ezért a ráismerésért kellett elzarándokolnom Altöttingbe?

Elmer István