Vác

A Váci Egyházmegye eucharisztikus találkozója

II. János Pál pápa 2003 nagycsütörtökén kiadott, Az egyház az eucharisztiából él kezdetű enciklikájában írja: "a 2000. év nagy jubileuma folyamán megadatott nekem, hogy az eucharisztiát Jeruzsálemben, a Cönákulumban ünnepeljem, ott, ahol a hagyomány szerint először maga Krisztus mutatta be a szentmisét. A Cönákulum e szentség alapításának helye". (...) "Hálás vagyok az Úr Jézusnak, hogy megengedte, hogy ugyanazon a helyen, engedelmeskedve az ő parancsának, ismételhettem meg azokat a szavakat, melyeket ő mondott 2000 évvel ezelőtt: »Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre« (Lk 22,19 )." A szentatya felteszi a kérdést: "Vajon az apostolok, akik részt vettek az utolsó vacsorán, fölfogták-e a szavak értelmét, melyeket Krisztus mondott?" A kérdés valójában nekünk szól: felfogtuk e a szavakat, melyeket Krisztus mondott? Amikor ebben a liturgikus esztendőben ez eucharisztia titkát különleges módon is szemléljük, nem programokat gyártunk, hanem arra a mélységre figyelünk, amiből élünk. "Az eucharisztia az egyház születésének oka" - tanítja a nagy pápa.

Amikor felvetődött annak a találkozónak a lehetősége, amelyre az egész egyházmegye készül, nem azzal a szándékkal született ez a kezdeményezés, hogy "mi se maradjunk le, csináljunk ünnepet", hanem a nógrádsápi közösség hívta meg főpásztorát és nyáját. A sápiak az új esztendőben temették el fiatal papjukat, Bucsánszki Gábor atyát. És mégis itt, ebben az alig ezer fős kis faluban találkozunk azzal a titokkal, hogy Cönákulummá, az utolsó vacsora termévé tette ezt a földet az értünk emberré lett Ige. Ahogy az egyház nem egyszerre ismerte fel, de mindig abból táplálkozott, hogy ő maga - mint Krisztus életének folytatása - az eucharisztiából él, úgy mi is, mint egy nagy közösség, újból és újból annak a titoknak vagyunk szemlélői, ami bennünket élővé tesz.

Francois Varillon, korunk prófétája arra figyelmezet, hogy ez a földi létezés nem teljesedhet be emberi szinten, mert életünk véges, kapcsolataink lezárulnak. De Krisztus jelenléte végleges. Állandó, mert Isten vándorló népe mindig az ő jelenében él. Mint vándorok és jövevények mi is halljuk a parancsot: ti adjatok nekik enni. Persze hogy megrémülünk egy kicsit, mert mi ez ennyi embernek. Az árpádkori, sánccal kerített sápi templom nem igazán nagyobb, mint a Cönákulum terme. Kenyerünk is alig. De látva az ottaniak készületét, döbben csak meg igazán az ember, hogy mit is ér a közösség hite és elkötelezettsége, hogyan lesz "a hit öröme az élet öröme".

Bokros Levente