|
Debrecen-Nyíregyháza
Minden beteg emberben Jézus él
A három fogadalom - a tisztaság, szegénység, engedelmesség - mellett egy negyedik fogadalmat is tesznek a kamilliánus rend szerzetesei: "életük kockáztatása árán is szolgálják a betegeket".
Magyarországra először 1591-ben, majd a 18. század második felében telepedtek le. A harmadik hullám 1985-től számítható, amikor Anton Gots ausztriai szerzetes atya laikusokon, a kamilliánus családokon keresztül plántálta Szent Kamill szellemét ide. Végül 1992-ben, a rendszerváltás után indult meg az igazi lendületes építkezés, amikor már 15 család működésével kapott helyet Magyarországon ez a mozgalom.

A kamilliánus rendház Nyíregyházán
A közelmúltban megalakult a 100. kamilliánus család
- Ez a terület kihívás volt számomra - meséli Anton atya -, mert az építkezés és a kezdetek lehetőségét láttam meg ebben a vidékben. Bosák Nándor megyéspüspök megbízott az egyházmegye betegpasztorációs referensi feladatával, amely az egyházmegyén belüli 15-16 kórház lelkigondozói feladatának megszervezését jelenti. Sajnos kevesen vagyunk papok, de a laikus testvérek is nagyon sokat tehetnek a szenvedőkért, akik nemcsak a kórházakban, szociális otthonokban látják el a betegeket lelkiismeretesen, hanem otthonaikban is. A közelmúltban Baktalórántházán az 1850 tagú magyarországi és a határon túli magyar nyelvű közösségek 100. kamilliánus családjának megalakulását ünnepeltük.

Gots Anton atya 1995-ben alapította meg a Magyarországi Kamilliánus Rendet Nyíregyháza-Borbányán
Hetente 10 tonna szállítmány
A betegpasztorációs munka mellett a rászorulókat is segítik, hiszen Anton atya ausztriai kapcsolatainak köszönhetően hetente 10 tonnányi kamionszállítmány érkezik. A ruhák, cipők, bútorok, ápolási eszközök tárolására kialakított raktár soha nem telik meg, az adományok a szervezett munkának köszönhetően hihetetlen gyorsasággal gazdára találnak.
- Valóban kalandos az életünk - jegyzi meg Anton atya. - Az utolsó kilenc év alatt 5000 tonna szállítmány érkezett. Minden héten 120-130 rászoruló ember feltűnik a kolostorunknál, és nem küldhetjük el őket. Sokan gyógyszerekért fordulnak hozzánk, akiknek kiváltjuk a gyógyszereiket.
Magyarországon kevés szerzetes él. A rendházban a két szerzetesen kívül a két kandidátus jelölt, akikhez hamarosan érkezik egy újabb jelölt. Laikus testvérek viszont az ország 27 kórházában és 30 szeretetotthonban működnek. Létrejött egy 54-55 tagú közösség, a Szent Kamill orvosi közösség budapesti központtal, tagjai olyan lelkészek, orvosok és terapeuták, akik tudatosan Krisztusi szellemiségben dolgoznak.

Vidám nővértársaság (jobbról Silvana nővér)
A Szent Kamill Leányai rend Nyíregyházán
Három szerzetes nővér szolgál Nyíregyházán, de magyar származású egyelőre nincs közöttük. A brazil származású Silvana nővér 17 évesen választotta ezt a hivatást, és miután Olaszországban letette az örök fogadalmat, az isteni gondviselés egy olyan országba irányította, ahol a szenvedőkhöz még nem jutottak el Szent Kamill Leányai. Gots Anton atya kezdeményezésére 1997-ben került Magyarországra.
- Szótárral és kerékpárral indultam el a betegekhez - idézi fel emlékeit Silvana nővér. - Az első időben jártam az utcákat, így találtam rá a magányosan élő emberekre. Korán reggel megérkezünk a kórházba, a legsúlyosabb osztályokra, hogy segítünk a nővéreknek. Az emberek félnek haláltól, a hívő ember is megrendül ezekben a percekben, hiszen a haldokló a legmagányosabb pillanatait éli át. Voltak betegek, akik, miután megérkeztünk és imádkoztunk velük, eltávoztak. Mintha vártak volna bennünket. Ilyenkor mindig az fáj, hogy miért nem tudunk mindenhol ott lenni. Sajnos kevesen vagyunk, így a kórházba már nem jutunk el. Abban bízunk, hogy az Úr mindig tudja, kihez kell mennünk.
Van remény...
A rend magyarországi működése, ha lassan is, de kezd elindulni. Jelenleg Rómában hárman készülnek erre a hivatásra. A Szent Kamill Leányai szerzetesrend első magyar származású tagja Bernadett nővér, aki ez év szeptemberében teszi le az örök fogadalmat.
- Fontos az utánpótlás, hiszen reményeink szerint hamarosan megépül itt, Nyíregyházán a rend első szeretetotthona, ahol szükség lesz a nővérekre - folytatja bizakodva Silvana nővér. - Brazíliában 120 nővér szolgál, Olaszországban kórházakat, otthonokat, egyetemeket működtetnek a rend tagjai, Magyarországon pedig a szociális otthon alapjainak lerakása jelenti majd szellemiségünk meghonosítását is.
Amikor titeket látunk, mintha a Nap újra sütne az életünkben
Silvana nővérnek sok olyan szép élménye van, mint az alábbi:
- Apa és fia: idős emberek, mindketten tolószékbe kényszerültek, szegényes életet éltek, az édesanya már 30 éve eltávozott tőlük... Amikor segítséget ajánlottunk fel nekik, elutasítóak, barátságtalanok voltak, de azért mégis rendszeresen segítettünk rajtuk. Egyszer, amikor megérkeztünk, mindketten az ajtónál vártak bennünket tolószékükkel. Várták a törődést, a szeretetet, és azzal fogadtak bennünket: "Amikor titeket látunk, mintha újra sütne életünkben a Nap."

Beteglátogatás (képünkön balról Gégényné Ágnes)
Kórházszolgálat
A nyíregyházi kamilliánus szerzetesrend, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Önkormányzat és a Jósa András Kórház között figyelemre méltó kapcsolat alakult ki. Az egészségügyi intézmény vezetősége szívügyének tartja a betegek lelki ápolását is. Olyannyira, hogy egyházi megbízásból főállásban foglalkoztat egy görög katolikus, evangélikus és református lelkészt, valamint egy világi lelkigondozót. A kórház területén található, Szent Lázár tiszteletére szentelt ökumenikus kápolnát vasárnaponként a betegek, a látogatók, az ott dolgozók, de még a környéken lakók is felkeresik, hogy részt vegyenek a szentmiséken, istentiszteleteken.
A kápolna melletti iroda az a bázis, ahol egymás üzenetei várják a betegpasztorációs tevékenységet végző munkatársakat, és az összehangolt, szervezett munka eredményeként mindig tudják, hol kell kezdeni a napot.
- Gots Anton atya koordinálásával a kamilliánus családok tagjai közül hetenként 25-30 ember látogatja a betegeket - tájékoztat Gégény Béláné Koczka Ágnes, akit püspöki megbízással kórházi lelkigondozóként foglalkoztat a kórház. - Főként a krónikus osztályokon, a hosszabb ideig bent fekvő betegekkel találkozunk többször. Üzenet formájában jelezzük telefonszámunkat, a miserendet, amiről a hozzátartozók is tájékozódhatnak, és hívhatnak bennünket. Megható látni, amikor 75-80 éves magányos nénik hozzák az otthon sütött pogácsát és a saját készítésű bodzaszörpöt elsősorban azokhoz a betegekhez, akiket nem látogatnak. Így, ebben a kölcsönös szeretetátadásban gazdagodnak.
A beszélgetések során felhalmozódott, átvett terhet a rendszeres havi találkozók alkalmával oldják fel egymás segítségével a kamilliánus családtagok - tette hozzá Gégényné Ágnes. Örömet szereznek a betegeknek, cserébe szeretetet kapnak, és ez ad erőt, feltöltődést további útjukhoz. Erőt adott az a beteg is, aki 36 év után itt járult újra szentáldozáshoz, de olyan esettel is találkozott, amikor már csak a Miatyánkot némán imádkozó beteg kezét foghatta.
Szent Kamill főünnepe
Szent Kamill főünnepét 350-400 kamilliánus szerzetessel együtt ünneplik július 16-án délután 2 órakor Máriapócson, majd 17-én, vasárnap 10 óra 30-kor Nyíregyházán, a Szent Imre Gimnázium templomában. Máriapócson a szentmisét Bosák Nándor püspök celebrálja.
Kovács Ágnes
|