|
PÉCS
Kisebbségi oktatás, nemzetiségi nevelés
Néhány kilométerre fekszik a magyar-horvát határtól Baranya megye piciny falucskája, melynek szinte teljes lakossága roma. Közel ezerkettőszáz ember él itt egymásra utalva szegényes körülmények között. A falu Szent Márton Katolikus Óvodájának most megújított intézménye azonban nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy a leszakadt térségben felnövekvő gyermekek megfelelő alappal lépjenek tovább az általános iskolákba.

Alsószentmárton, ahogy a védőszent nevéből is következik, katolikus horvát település volt, akárcsak az Ormánság nyugati részén ma is zárt közösséget alkotó horvát Felsőszentmárton. Az egykézés hatására azonban már sok-sok éve megindult a református népesség elöregedése, a horvátok pedig az iparosítás hatására a városokba települtek. Az elnéptelenedett falvak házait olcsón meg lehetett vásárolni. Így gyorsult fel az etnikai homogenizálódás, vagy más néven a gettósodás folyamata.
A mintegy 1200 fős település alapvető gondja, hogy csaknem mindenki munkanélküli, az egész település gettóvá vált. Jelenleg két óvoda működik a faluban, melyekben együttvéve 100 gyermek részére teszik lehetővé a felkészülést az iskolai évekre. A Pécsi Egyházmegyei Hatóság által fenntartott Szent Márton Katolikus Óvodába hetven gyerek jár. Eddig egyszintes épületben, két csoportszobában, igen szerény lehetőségek között éltek, egy pályázat elnyerésével azonban jelentős mértékben megváltozott helyzetük.
2006 tavaszán indult a beruházás, melynek keretében a régi óvodaépület átalakításával, felújításával, bővítésével 75 férőhelyes, minden európai uniós elvárásnak megfelelő intézmény jött létre. Korszerű nevelési-oktatási létesítménye lett Alsószentmártonnak, amelyet mozgáskorlátozott gyermekek is igénybe vehetnek.
A csoportszobák, irodák, nevelőtestületi szobák teljes berendezése megújult, kialakítottak egy könyvtárat és egy tornaszobát is. A könyvtárba szintén pályázati pénzből könyveket, CD-ket, DVD-ket, videokazettákat szereztek be. A tornaszoba berendezéseit, eszközeit is pályázati pénzből vették - a babzsáktól a bordásfalig és a trambulinig mindent. Mind a gyerekeknek, mind a felnőtt dolgozóknak új öltözők, mosdók, vécék épültek. Étellift is van. Külön nevelőtestületi szobát, tárgyalóhelyiséget létesítettek. A játszóudvart teljesen átalakították, biztonságos játékokat szereztek be. Az óvoda összes eddigi játékát eltávolították, hiszen egyik sem volt megfelelő arra, hogy a gyerekek használják őket. A projekt magába foglalta a mosókonyha kialakítását és a hozzá szükséges berendezések - mosógépek - beszerzését. Szintén a projekt részét képezte a melegítőkonyha helyiségének kialakítása, a működéshez szükséges eszközök (merőkanál, edények), berendezések (a csapteleptől kezdve a hűtőkön, tűzhelyeken keresztül egészen a papíradagolóig) beszerzésének, beüzemelésének költségét teljes egészében a Pécsi Egyházmegyei Hatóság fedezte.
A környéken egyedülálló, hogy zárt szennyvíztároló helyett biológiai szennyvíztisztító berendezést alakítottak ki, mely a keletkező szennyvizet megtisztítja. Az így visszanyert vizet újra fel lehet használni például mosásra vagy öntözésre. A korábbi vegyes tüzelésű kazán helyett az épület fűtését geotermikus, alternatív fűtési rendszer kiépítésével, valamint tartályos PB-gáz biztosításával oldották meg. Mindkettő környezetbarát.

A teljes felújítás, átépítés 171 millió forintba került, melynek nagy részét a Regionális Fejlesztési Operatív Program pályázatának elnyerésével finanszírozták, ám támogatásával jelentős mértékben hozzájárult a Pécsi Egyházmegyei Hatóság is a felújításhoz.
Ma már új ruhába öltöztetett, tágas, szép épület várja reggelente a kicsiket és nagyokat. Mint azt a vezetőnő, Jovánovics Ágnes is elmondta, az 1998. szeptember 1-je óta működő óvoda új környezete segíti a nevelők munkáját is, hiszen nem mindegy, hogy összezsúfoltan, kis helyen, egy lelakott épületben végzik-e munkájukat, vagy tiszta, rendes, a kor igényeinek és elvárásainak megfelelő épület ad otthont a napi feladatok elvégzéséhez. A gyermekeknek sokkal nagyobb mozgástér jut, így hatékonyabban tudnak velük foglalkozni. Az újonnan létesített tornaszoba télidőben is lehetővé teszi a testedzést.
Tágabb, szebb, élhetőbb környezetbe kerültek a gyermekek és nevelőik. A megújított intézmény nagymértékben hozzájárul ahhoz is, hogy a leszakadt térségben felnövekvő gyermekek megfelelő alappal, hátrány nélkül lépjenek tovább az általános iskolákba.
A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával és az Európa Terv keretében valósult meg.
A házasság világnapja Pécsett
"Együtt dobban a szívünk, Barátságunk: lüktető élet. Ez a hıség már szövetség, Mely megtart és éltet." (Simon András) Fennállásának huszadik évfordulóját ünnepli a Nagycsalá-dosok Országos Egyesülete. Az ünnepségsorozat nyitásaként a közelmúltban Pécsett tartottak találkozót, összekötve a házasság világnapjával. A rendezvénynek a ciszterci rend Nagy Lajos Gimnáziuma adott otthont, melyet megtöltöttek a pécsi és vidéki városokból, falvakból érkezett házaspárok. Elsőként Tasnádi Péter, Pécs polgármestere, a Nagycsaládosok Egyesületének tagja köszöntötte a megjelenteket, majd utána Mayer Mihály pécsi megyés püspök mondta el köszöntő szavait. A püspök hangsúlyozta, hogy örült a kiállított táblának, mely azt hirdeti: jelek vagyunk a világban. Nem kérdőjelek, mert az is lehetne az ember. Sokszor talán annak is tekintik. Pedig inkább felkiáltójelként lehet értelmezni a házasságokat, családokat. Merjünk felkiáltó jelek lenni a sok alternatíva között - mondta -, hiszen egy férfi és egy nő házassága nemcsak a kis közösség sejtje, hanem a társadalomé is. Mayer Mihály püspök azt kívánta a jelenlévőknek, hogy házasságuk mindig maradjon fundamentum, így valóban igazi jel marad a világban. Szabó Endre, a NOE elnöke köszönetet mondott a szervezőknek, köztük Varga Évának, a pécsi csoport vezetőjének. Rövid beszédében azt hangsúlyozta a nap üzeneteként, hogy családban élni jó, nagycsaládban élni még jobb. A saját életünkkel mutassunk példát és utat! A köszöntők után dr. Kopp Mária, a Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intéze-tének professzora tartott előadást Életközösség - házasság - család címmel. Ezt követően köszöntötték a jubiláló házaspárokat, majd a délután folyamán személyes tapasztalatok megbeszélése, átadása következett a kiscsoportos konzultációk keretében.
Szöveg és fotó: Fazekas Orsolya
|